Életrajz

 

1958. február 4-én születtem Budapesten. Szüleim elmondása szerint már két és fél éves koromban is ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy nyomot hagyjak a világban. Ez abban nyilvánult meg, hogy bármilyen kezem közé kerülõ tárggyal, amely képes volt vonalat húzni, absztrakt grafittiket helyeztem el a lakásunk falain. Szelíd szülõi biztatásra aztán rászoktam a papírra és ezt a nemes matériát azóta sem hagytam el.

Az általános iskola felsõ tagozatában egy zseniális festõmûvész rajztanárral, Bakonyi Mihállyal hozott össze a jó sorsom. A tõle kapott felkészítésnek köszönhetem, hogy felvettek a budapesti Képzõ és Iparmûvészeti Szakközépiskolába, ahol játékkészítõ – grafika szakon végeztem 1976-ban. Az ezt követõ évben két mûvészeti akadémiára is felvételiztem. Érettségi után az Iparmûvészeti Fõiskolára, a következõ nyáron pedig a Képzõmûvészeti Fõiskolára, de egyik helyre sem vettek fel. Ekkor határoztam el, hogy nem vesztegetek több idõt a fõiskolákra, én hivatalos diploma nélkül is mûvész leszek.

1977- ben - apró vargabetûk után - sikerült elhelyezkednem a Tankönyvkiadó Vállalat Grafikai Osztályán. Grafikai szerkesztõként itt kaptam magam is kedvet a tankönyv illusztráláshoz. Két év után kiléptem a Kiadóból és - mint külsõ munkatárs- két év alatt 28 tankönyv illusztrációját készítettem el. Végül azonban szomorúan kellett rájönnöm arra, hogy ez nem az, amire vágytam. A tankönyv illusztrálás sok kötöttsége és megfelelési kényszere lassan teljesen keresztre szegezte bennem az alkotó szabadságot.

Mélyen hasított lelkembe a felismerés, hogy én nem másokat igényeit kiszolgáló grafikus mester akarok lenni, hanem mûvész. Ettõl kezdve képtelen voltam több illusztrációs feladatot vállalni. Nem tudtam tehát tovább folytatni az addig jól bevált munkám és ezzel megszûnt az egyetlen pénzkereseti lehetõségem is. A helyzet azért volt drámai, mert akkor már két gyermekünk volt a feleségemmel, akivel 1979 – ben házasodtunk össze. A család eltartásának felelõsségén túl az én egyéni drámámat még az is fokozta, hogy bár mûvésszé szerettem volna válni, nem voltam benne biztos, hogy van e elég tehetségem hozzá?

Lelki és egzisztenciális értelemben is mély válságba kerültem. Úgy éreztem, rajtam valóban már csak az Isten segíthet. Egy mélységesen mélyen átélt imádságban leborultam hát elé és arra kértem, hogy könyörüljön rajtam és adjon nekem tehetséget az Õ végtelen gazdagságából. Olyan tehetséget, amely képessé tesz arra, hogy megtalálva egyéni és másokkal össze nem téveszthetõ stílusomat ki tudjam fejezni mindazt, amit rejtett kincsként a lelkemben hordozok. Hálám jeleként azt ajánlottam fel, hogy ha megajándékoz a kért talentummal, akkor azzal én nem a magam, hanem az Õ dicsõségét fogom szolgálni. Hiszem és úgy is tapasztalom, hogy Isten meghallgatta a kérésemet. Én pedig gyönyörûségemet találom abban, hogy a rajzaimmal Õt szolgáljam, róla beszéljek és Õt dicsérjem.

Isten után a család az elsõ az életemben. Négy gyermekünk van. Két idõsebb lányunk már kirepült a családi fészekbõl. Édesanyaként immár saját családi fészküket melengetik. Sorsunkat szépen beteljesítve az a nagy öröm is megadatott nekünk, hogy már hét kis unokánk van. Legfiatalabb lányunk egyetemi tanulmányit végzi, míg fiúnk külföldön próbál szerencsét.

 

Nyelvvlaszt

       
Kategrik



Kiemelt kategria
ltalnos kategria